A www.hunhir.info
hirportál információ szerint a Jobbik országgyűlési képviselője, Gaudi-Nagy Tamás,
az Országgyűlés Emberi jogi bizottságának 2012. július 2-i ülésén ismertette a
szombaton véget ért IV. Székely Sziget hazafias tábort és rendezvényt ért román
hatósági zaklatások ügyét. Mint elmondta, a román adó-, fogyasztóvédelmi-,
hivatalok és hatóságok szisztematikusan, több órán át tartó, a rendezvényen
résztvevőket megfélemlítő és a méltóságukat sértő, az ott résztvevő jóhiszemű
kereskedők és szolgáltatók működését ellehetetlenítő vizsgálatokat végeztek,
amelynek ,,köszönhetően" több kereskedőt meg is bírságoltak. Mindez a
román rendőri erők kiemelt jelenlétével párosult. Az előadások, koncertek és
kulturális programok ideje alatt folyamatosan cirkáló rendőrautók árnyékolták
be a rendezvényt, amely ennek ellenére sok látogatót vonzott, s tartalmas
kikapcsolódást nyújtott sok székely fiatalnak. Gaudi-NagyTamás az Emberi jogi
bizottság elnökét, Lukács Tamást (Fidesz-KDNP) arra kérte , hogy a Nyirő József ügyhöz hasonlóan
az Emberi jogi bizottság írjon levelet a román Emberi jogi bizottságnak, és
egyúttal kérje az ügy kivizsgálását, adjon hangot felháborodásának a
nyilvánvaló diszkrimináció miatt. Az ilyen és ehhez hasonló szisztematikus
ellenőrzések csak és kizárólag akkor lehetnének elfogadhatók, ha a román állam
területén minden kulturális rendezvényt és tábort hasonló ellenőrzések alá
vetnének, hangsúlyozta a Jobbi országgyűlési képviselője, hozzáfűzve: Mivel
nyilvánvalóan nincs erről szó, ezért jelen esetben egyértelmű a hátrányos
megkülönböztetés és a tudatos törekvés arra, hogy a székely önrendelkezés útját
járó közel 700 ezer székely közösség tagjait megfélemlítsék, elrettentsék
attól, hogy nagyobb szabású rendezvényeken részt vegyenek, így erősítsék
egymásban az összetartozás gondolatát.
Lukács Tamás bizottsági elnök válaszában jelezte, hogy amennyiben az
Országgyűlés Külügyi Hivatalának jelentését megkapja, úgy megvizsgálja az
ügyet, és annak fényében dönt a további lépésekről. (2012 július 2)