Az MTI május 24-én arról tájékoztatott,
hogy Kövér László, a magyaroszági parlament elnöke megerősitette az RMDSZ főtitkárának
írt válaszlevelében, hogy részt kíván venni a Magyar Polgári Párt (MPP)
kampányrendezvényein.
A
házelnök ezt azt követően tudatta Kovács Péterrel, hogy a főtitkár nyílt
levélben kifogásolta, az Országgyűlés elnökének neve szerepel a júniusi
romániai önkormányzati választások egyes kampányrendezvényeinek a programjában.
Mint írta, pontos információval rendelkezik arról, hogy Kövér László neve
megjelenik az MPP székelyföldi kampányrendezvényeinek meghívottjai között.
A
csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott válaszlevelében Kövér László
megerősítette az RMDSZ főtitkárának azt az értesülését, amely szerint meghívottként
részt kíván venni a Magyar Polgári Párt esedékes kampányrendezvényein: nem
közméltóságként, hanem pártpolitikusként, és a magyar nemzet erdélyi közössége
egy részének a bizalmából, mint a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke.
"Teszem ezt - mint korábban is - azért, mert értékközösséget érzek és
vállalok velük, és mert kitüntettek bizalmukkal" - írta.
Az Országgyűlés elnöke szerint, ha az RMDSZ politikájával húsz év alatt nem fordította
volna el a közélettől és a szavazófülkéktől több mint félmillió erdélyi magyar
embert, akkor az erdélyi magyar közösség még erősebb lenne. "Örülök, hogy
főtitkár úr az erdélyi magyarságot önálló gondolkodásra, mérlegelésre és
döntéshozatalra alkalmas közösségnek tartja. Osztozom ebben a véleményében, ezért
azt gondolom, az erdélyi magyar szavazópolgároknak meg kell adni a választás
szabadságát, ők majd dönteni fognak a különböző értékrendek, politikák és
politikusok között" - folytatta levelét, emlékeztetve, hogy néhány hete
fogadta az RMDSZ elnökét, akkor még mint a román kormány kulturális
miniszterét.
Kövér László - mint emlékeztetett - kérte Kelemen Hunor támogatását és
személyes részvételét Nyirő József újratemetésének ügyében, és ő egyetértőleg
nyilatkozott. "Ehhez képest, a leghevesebb romániai sajtótámadások
közepette, az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármestere akadályozta az ügyet, és
székely-magyar álvitát igyekezett szítani, az RMDSZ marosvásárhelyi
polgármesterjelöltje fasisztának nevezte a székely írót, míg az RMDSZ közeli
napilap arról ír, hogy a Nyirő kapcsán kialakult magyar-román vitában a román
félnek szurkol" - fejtette ki.
Válaszlevelének zárásaként idézte az RMDSZ-főtitkár azon kijelentését,
amely szerint "az elmúlt években, évtizedekben számtalanszor
beigazolódott, hogy nemzetpolitikai célkitűzéseink közösek". Erre reagálva
a házelnök azt írta: "tapasztalataim szerint - a nemzeti megmaradás
kihívásához képest alig mérhető előrehaladást nézve - egyre többen vannak, akik
elbizonytalanodtak abban, hogy a Kárpát-medence államainak 1990 óta leghosszabb
ideig kormányon lévő pártja, az RMDSZ vajon őszintén vallja-e mindezt? Én nem
tudom. Abban azonban biztos vagyok, hogy érdemes megfontolni azok véleményét
is, akik új utat keresnek a közösnek vélt célok felé".